Hát vágjunk neki! Egyrészt egy nagy utazásnak, másrészt az írásnak, mert induláskor megfogadtam, hogy lejegyzetelem az út során szerzett élményeimet, tapasztalataimat...
2011. október 8-án életem egyik legnagyobb kalandjára indultam. Ahogy ott ültem a hatalmas utasszállító fedélzetén, a kissé szűkös, nem túlságosan kényelmes turista osztályon, azon tűnődtem, nem álmodom-e? Indulás előtt három hónappal jött a gondolat, hogy Amerikába kell mennem, lehetőleg minél messzebb, és minél hosszabb időre. Egyfajta menekülés is volt ez akkor. San Francisco ugye elég messze van? És hát a kaliforniai élettér elég vonzó volt számomra. Két hónap az USA nyugati partvidékén ígéretesnek bizonyult. S lám, kis idő múlva az Atlanti-óceán felett repültem az Újvilág felé.
Lassan elő-előtűnt a türkizkék víztömeg a hézagos felhőrengeteg alól. A nagy magasságból sok kicsi fehér foltot láttam, s vitorláshajóknak véltem azokat, de később rájöttem, hogy fodrozódó hullámok verik vissza szikrázó fehéren a délutáni napsugarakat. A tejszínhab-szerű felhőréteg felett kicsit olyan érzése van az embernek, mintha más dimenzióban lenne. Csodálatos a repülés, s egyben felfoghatatlan is számomra. Habár jól ismerem a fizika törvényeit, mindig elképeszt, ahogy egy ekkora monstrum mínusz 49 Celsius fokban, 10 km magasságban, 750 km/h sebességgel átszeli az időzónákat. Minden egyes felszállást katarzisként élek át. Amikor a gépmadár minden erejét beleadva felemelkedik a kifutópályáról, valahogy a lélek is kiszabadul börtönéből, földhözragadtságából, s szárnyalni kezd.
Jó pár óra után Kanada fölé ért a gép, hogy így kanyarodjon New York gigantikus reptere felé, amely onnét akkor még két órányi távolságra volt. Három órám lesz a John Fitzgerald Kennedy (JFK) reptéren, hogy átszálljak a San Franciscóba tartó járatra. Az a tizenhárom és fél óra, ami ahhoz kellett, hogy elérjem a végcélt, itt még örökkévalóságnak tűnt. Utazásom teljes időtartama 19 óra, beleszámítva az átszállással töltött időt is.
Éreztem, hogy olyan dolgok fognak történni velem, amelyek még sosem. Például még soha nem írtam naplót, s akkor sem gondoltam, hogy ezt kellene tennem, de egy kedves barátnőm indulás előtt megajándékozott egy gyönyörű kivitelű, kicsi, finom borítású, üres lapokból álló könyvecskével, melynek nem lehetett ellenállni, s ennél megfelelőbb alkalom nem is kellett, hogy nekikezdjek. Valójában kedvet is kaptam az írogatáshoz, no meg aktív időtöltésnek is remek lehetőség. Szóval akkor úgy döntöttem, lejegyzem élményeimet, már csak azért is, hogy soha ne felejtsek el semmit. Sokáig érleltem a gondolatot, hogy meg is fogalmazzam vázlataimat, s 2014. év végén döntöttem úgy, hogy leporolom teleírt naplómat, s gépre vetem kalandozásaimat. Elsősorban önmagamnak írom, hogy újra felidézzem utazásaimat, de örülök, ha ez esetleg mást is érdekel.
A budapesti felszállás után kilenc és fél óra múlva landolt a gép a New York-i reptéren. Egyike voltam azon szerencsés utasoknak, akik még utoljára repülhettek az American Airlines Budapest - New York közvetlen járatával. Két hónap múlva ez a járat megszűnt, így a visszafelé úton párizsi átszállásra kényszerültem.
A JFK airport elképesztően hatalmas. Város a városban. Újabb hosszú sorban állás következett, ahogy azt a reptereken megszokhattuk. Igen ám, de akkor az volt a tét, vajon elég szimpatikusnak tűnök-e a szigorú határrendésznek ahhoz, hogy beengedjen az USA területére. A marcona tekintetű hivatalnok átvizsgálta a papírjaimat, feltett egy-két egyszerű kérdést, majd úgy ítélte meg, nem jelentek különösebb biztonsági kockázatot. Ujjlenyomatvétellel és arckép fotózással beregisztráltak a rendszerbe.
Két órám maradt az átszállásra, ami épphogy csak elegendőnek bizonyult arra, hogy a bőröndömet összeszedjem, majd újra leadjam, s újra átvizsgáljanak a San Franciscóba induló járatra való felszállás előtt.
Naplementében szállt fel a gép, s a narancsvörös, felhő nélküli háttér előtt Manhattan sziluettje varázslatosan kirajzolódott. Mivel nyugatra tartottunk a Napot követve, szinte a teljes repülés ideje alatt, azaz hat és fél órában élvezhettem a naplementét, s fényeiben az amerikai szárazföldet. Pont alábukott a Nap a horizonton, amikor landolt a gépem a San Francisco-i nemzetközi repülőtéren (SFO).
