Fotós Vándor

Krisztina Kiss Photography

Portugália kopottas bája

2015. október 08. - Krisztina Kiss Photography

Az egyik legjobb dolog, ami az emberrel történhet, hogyha Portugáliába utazhat. Először csak Lisszabon volt tervbe véve, aztán ahogy két barátnőm is csatlakozott, kitágult a kör, hogy bizony autót kell bérelni, s látni kell Észak- és Dél-Portugáliát is. S mindezt tíz nap alatt, ha lehetséges. 

1. nap

Az esti órákban landolt a gépünk Lisszabon repterén. Nem kellett sok idő, hogy elbuszozzunk a szállásunkra, amely csak épp annyira volt komfortos, hogy egy éjszakát eltöltsünk benne. A szobából áttetsző üveggel leválasztott vizesblokk meglepődésünk és derültségünk tárgya lett. A hangszigetelés és szagelszívás teljes hiánya révén hamar összekovácsolódtunk, s reggel amint lehetett el is hagytuk a helyszínt, amely az autóbérlő cégtől praktikusan egy saroknyira volt.

2. nap

Egy narancssárga színű Renault Capture-ben jól elhelyezkedtünk, s nekivágtunk az ország felfedezésének. Első megálló Ericeira falucskában volt, ahol többnyire kék-fehér házikók által határolt utcácskákon sétálgattunk, és a déli napsütésben jólesett belegyalogolni a hűs óceánba, amely hatalmas hullámokkal nyaldosta lábainkat. Péniche félszigeten tettünk egy kitérőt, s itt is megcsodáltuk a tajtékzó kékséget. Terveink szerint Óbidos városát is útba ejtettük volna, ám sajnos nem fért bele az időnkbe. Így is késő este volt már, amikor megérkeztünk Portóba, s megtaláltuk a szállásunkat, amely a város központjában, a Douro folyó partjától nem messze helyezkedett el. 

 

3. nap

Porto, Egy kiadós alvás és reggeli után nyakunkba vettük a fényképezőgépet és a várost. A Clérigos toronyból (Torres des Clerigos) a 225 lépcső laza leküzdése után pazar látvány tárult elénk annak ellenére, hogy kissé beborult az ég. Lejutva gondoltuk, hogy megkóstoljuk a portóiak kávéját, s beültünk egy éppen nyitva lévő kávézóba. Vasárnap lévén nemcsak a boltok, de az éttermek és a kávézók nagy része is zárva tart, így sokáig kellett keresgélni. A legnagyobb csalódásunkra a capuccino porból készült, s mikor ezt szóvá tettük, azt a választ kaptuk, hogy ez Portugália-szerte így készül. Ezt nem akartuk elhinni, s szerencsére a következő kávézásoknál ez az állítást megdőlt. Sétánk során kirakodó vásárokat, kézműves árusokat fedeztünk fel az utcákon, sokan árulták portékáikat. A folyóparton egy magyar fiúval is találkoztunk, aki a Portóról készült fotóit egy padon árulta anélkül, hogy ezért helypénzt kellene fizetnie. A pályaudvar (São Bento Porto) aulájának belső falán a kék-fehér mintás csempékkel ábrázolt történelmi jelenetek különleges hangulatot árasztanak, csakúgy, mint az a sok, színes csempével (azulejo) díszített házfal, amelytől annyira egyedi ez az ország. Az I. Lajos hídon (Ponte D. Luis I) való átkelés minden ide látogató turistának kötelező. Innen gyönyörű a rálátás a városra. Jól megérdemelt késői ebédünket a Duoro partján egy forgalmas, de remek ételeket felszolgáló, kellemes, teraszos étteremben fogyasztottuk el. Később az óceán felől szürke köd ereszkedett a városra, amely permetszerű esőt hozott. Nem áztunk el, esernyő se kellett, csak kicsit nyirkos lett a felső ruházat. Kis pihenés után egy hangulatos bárban portói borokat kóstolgatva, s egy gitáros fiú karcos énekét hallgatva, jókedvűen zártuk a napot.

4. nap

A Livraria Lello megtekintésével kezdtük a napot. A kicsi könyvesbolt amellett, hogy a világ egyik legszebb könyvesboltjaként van nyilvántartva, arról is híres, hogy itt forgatták a Harry Potter egyik jelenetét. Az 1869-ben megnyílt könyváruda neogótikus homlokzata mögött fafaragásokkal és bordó bársonnyal díszített belső tere valóban impozáns. Alapos szemrevételezése azonban majdnem lehetetlen. Hosszú sorban állnak a turisták nap mint nap, hogy bejussanak, s bent pedig mozdulni is alig tudnak egymástól. Ahogy továbbsétáltunk a Praca da Liberdade mellett, lassan elértük Portó sétálóutcáját (Rue da Santa Catarina), melynek a közepén rátaláltunk a Cafe Majestic 1927-ben nyílt előkelő kávéházra. Épp ideje volt egy jó kávéval és némi desszerttel töltekezni. A kávéházi pihenő után megnéztük a katedrálist (Sé Catedral do Porto), majd elindultunk a Douro partján a torkolat felé. Hosszas gyaloglás után felpattantunk egy buszra, s kimentünk az óceánpartra. Jót ebédeltünk a szeles, de napsütötte strandbüfében. Kicsit figyeltük a szörfösöket és a bátor fürdőzőket, akik hatalmas hullámokkal küzdöttek. Naplementére, kék órára visszaértünk a városba, kis fotózás után fáradtan pihentünk meg a folyó fölé magasodó kedves étterem (Vinhas D'Alho) balkonján, ahol a finom ételtől, a jó bortól és a fátyolos hangú énekesnő fádójától melankólikusan ellazult állapotba kerültünk.

 

 

5. nap

Kora reggel elhagytuk Portót, célunk a mintegy 600 kilométerrel lejjebb fekvő déli partszakasz, érintve a nyugati part jelentősebb részeit. Az autópályát elhagyva Sinesnél értünk ki az óceán mellett vezető útra, s innen csorogtunk lefelé. Villa Nova de Milfontes üdülő településen megpihentünk egy gyümölcssaláta erejéig, majd továbbhaladva Odeceixe mellett megpillantottuk az első igazán komoly, meredeken aláomló sziklákat. Meleg volt. A sziklák közötti finom, sárga homokos parton strandoltunk kicsit. A hideg, 5-6 méteres hullámokkal megtűzdelt, gyorsan mélyülő vízbe csak módjával merészkedtünk. Helyi szörfös fiúkkal beszélgettünk, akik elmondták, hogy a hullámlovaglás nemzeti sport náluk. Útba ejtettük Arrifana szikláit, megcsodáltuk, lefotóztuk. Carrapateira partjainál ért minket a naplemente. Előkerült egy üveg bor, némi sajt, szőlő, olajos magvak, s falatozva jó volt kicsit elmélázni, miközben az óceán mögött szép lassan eltűnt a nap a horizontról.

Késő este értünk lagosi szállásunkra, ahol a tulajdonos vendéglátónk azonnal a szívünkbe lopta magát kedvességével, humorával. Csakúgy, mint az apartman, amely jellegénél fogva az amerikai motelekre emlékeztetett. 

6. nap

Lagos. A sok autózás után ránk fért egy nap pihenő. Csodás napsütésre ébredtünk, megreggeliztünk a teraszon, és úgy döntöttünk, hogy strandolással töltjük az egész napot. 100 méter séta után a finom homokos parton letáboroztunk. Minden megvolt, ami a kényelmet szolgálta, úszkáltam az óceánban, jókat szunyókáltam, olvasgattam, és élveztem a simogató napsütést. A parti büfé sült szardíniájára remekül csúszott a hűvös-habos portugál sör. Este Lagos központjában a zegzugos kis utcákon, turistáknak szóló kommersz üzletek között sétálgattunk. Remek hangulatban voltam, mert egy pub karaoki partiján hajlandó voltam közkívánatra elénekelni a Besame mucho c.dalt.

7. nap

Ez a nap ismét autókázással telt. Búcsút vettünk Lagostól és kedves vendéglátónktól, persze megfogadtuk, hogy egyszer még visszamegyünk oda. Megcéloztuk Ponta da Atalaiat, Ponta de Sagrest és Cabo de Sao Vicente-t, amely Európa legdélnyugatibb csücske. Gyönyörű sziklás partokat, homokos strandokat csodáltunk meg, egy-egy helyen kicsit el is időztünk. Majd a déli partszakaszon kelet felé haladva elérkeztünk a következő szállásunkra, amely Albufeirában várt ránk.

img_9900.jpg

8. nap

Eddig is fantasztikus helyeken jártunk, de ami a Praia da Marinha partszakaszon tárult elénk, az mindent felülmúlt. Kezdetben köd lepte az egész területet, azt hittük, semmit sem fogunk látni. Aztán szépen lassan elkezdett feloszlani a sűrű páraréteg, s megmutatta magát a természet. Csodálatos sziklaképződmények körvonalazódtak előttünk, s a kékeszöld óceán csak fokozta a hatást.

A Praia da Falesia hasonló meglepetéssel szolgált, azzal a különbséggel, hogy itt a homok és a sziklák rézvörösek, s a közeledő naplemente sárgás fényei felerősítették a pompázatos hatást. Mindkét helyen tartottunk egy kis pihenőt, hogy élvezzük a sós víz és a napsugarak jótékony hatását. Albufeirában egy remek autentikus étteremben ízletes halvacsorával koronáztuk meg a napot.

9. nap

Kora reggel elhagytuk Albufeirát és a déli partot. Délelőtt visszaértünk Lisszabonba, s leadtuk a bérelt autót, amely végig hibátlanul szuperált. Mivel a hotelszobát elfoglalni csak délután lehetett, leadtuk a bőröndöket, mi pedig felsétáltunk a középkori Szent György várba (Castello de Saó Jorge). Az Alfama Lisszabon legrégebbi negyede, melynek szűk utcái eredeti állapotukban vészelték át az 1955-ben pusztító, szinte az egész várost romba döntő földrengést. A vár kertjében lévő lombos fák hűs árnyékot adtak a déli napsütésben. Egy hangulatos kis kávézóban szomjunkat oltottuk, miközben egy brazil gitáros bársonyos hangján bossa novát énekelt. A várból jól látható, ahogy a Tejo folyó a napsugarakat visszatükrözve bekúszik az Április 25.híd alatt a városba.
Esteledett már, mire visszaértünk a hotelünkhöz. Beköltöztünk a szobánkba, kicsit rendbe szedtük magunkat. Túl éhesek voltunk ahhoz, hogy sokáig keresgéljünk, így a hotel előtti szimpatikus étteremben feltöltöttük kimerült energia raktárainkat. A Placa da Commercio téren tett rövid séta után hamar álomba szenderültünk.

 

10. nap

Elhatároztuk, hogy aznap elvonatozunk Sintrába, a csodás üdülőhelyre, ahol egykoron pompás kastélyok, paloták szolgálták a portugál királyok és családjaik pihenését. Ma is megtekinthetők az eredeti formájukban karbantartott, fényűző épületek, amelyeket szépen gondozott, buja növényzetű és gazdag állatvilágú botanikus kert övez. Választásunk a sajátos Mánuel stílusú Pena kastélyra esett, mely élénk színeivel és csipkés tornyaival leginkább Walt Disney mesevilágába illett bele. Éppen csak Micky egér és Donald kacsa hiányzott a színpadias környezetből. Felsétáltunk a park legmagasabb pontján lévő kilátóhoz, ahonnan még egy utolsó pillantást vethettünk a díszes épületekre, a másik oldalon pedig a hullámzóan csillogó óceánra.

Aztán buszra szálltunk, mely elvitt bennünket Cabo da Roca-hoz, Európa legnyugatibb pontjához. A piros világítótorony, a fehérre meszelt kávézó, a naplemente előtti sötétkék égbolton haragosan összegyűlő felhőréteg misztikus hangulatot árasztott. A levegő lehűlt, a szél felkerekedett és lassan szitálni majd szakadni kezdett a langyos eső. A portugálok félreérthető szervezésének és valószínűleg lankadó éberségünknek köszönhetően egy órás kitérővel értünk vissza Lisszabonba. Ez volt az utolsó esténk, s ezt egészen különleges búcsúvacsorával akartam megpecsételni. A Bairro Alto bulinegyedben egy kiváló, tengeri csodákat felszolgáló étteremben megkóstoltam a vörös homárt. A hatalmas ízeltlábú tiszta, fehér, zsírtalan húsa ízletes csemege lenne, de utóízének a hozzáadott citromos-narancsos szósszal való semlegesítése számomra szükségszerű volt.

 11. nap

Lisszabon (Lisboa). Utolsó nap. Nem törekedtünk arra, hogy mindenhová eljussunk, inkább csak nyakunkba akasztottuk a fényképezőgépet, s elindultunk csavarogni.

Alulnézetből látszik igazán, hogy az Április 25. híd (Ponte 25 de Abril) tekintélyt parancsoló, félelmetes vas- és betonszerkezet. A hatást csak fokozza az autóközlekedés állandó morajlása, mely leginkább egy hangosan zümmögő méhkas zajához hasonlít. Az ember feje tele lesz vele, s egy idő után azt érzi, hogy odébb kell állnia. Ám mielőtt ezt megteszi, végigsétál az impozáns yacht kikötőben, ahol belepillanthat egy vitorlás iskola oktatói munkájába is. Itt egymást érik a remekbe szabott kis hajók, nagy hajók, a parton pedig hangulatos éttermek hívogatják az éhes tengerészeket. A Tejo folyó partján visszafelé sétálva felbukkan a híres Belém torony (Torre de Belém), mely az 1520-as évek elején épült a lisszaboni kikötő védelmére. Akkoriban innen bocsátották útjukra, illetve fogadták a nagy portugál felfedező hajókat. A földrajzi felfedezések aranykorának kiemelkedő alkotása a pompás Jeromosok kolostora és temploma (Mosteiro dos Jerónimos), mely a reneszánsz és a gótika közötti sajátos Mánuel-stílusirányzat jegyeit képviseli. Átsétálva utcákon, tereken még magamba szívtam Lisszabon pezsgő hangulatát, portugálosan ropogósra sült malachúst ettem, majd összeszedtük bőröndjeinket, s a viszontlátás reményében érzékeny búcsút vettünk ettől a csodás országtól.

A bejegyzés trackback címe:

https://fotosvandor.blog.hu/api/trackback/id/tr847801128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.