Alekszandr Puskin terve, hogy megírja Borisz Godunov című nagy, az orosz nemzeti történelem emlékezetes eseménysorozatát feldolgozó tragédiáját, csak részben sikerült. A mű elkészült ugyan, de nem nagy, nemzeti tragédia lett, helyette káprázatosan szellemes, fordulatos és meglepően modern mű született: a darab ironikus hangvétele, a hatalomért folytatott harc cinikus gesztusai nem engedik, hogy könnyet hullassunk a szereplők sorsa fölött.

A hataloméhes urak, és az alkalmazkodásba belefáradt nép viszonya cseppet sem megható. Viszont a fordulatos, gunyoros jelenetek során át belepillanthatunk a szereplők kártyáiba, és a politikai manőverek széles eszköztárába - ajánlhatjuk a művet akár kezdő politikusok számára is, illetve mindenkinek, aki kíváncsi a hatalmi játszmák változatos technikáira.

Fordította: Radnai Annamária és Térey János

Rendező: Zsámbéki Gábor

SZEREPLŐK

Fotók: Krisztina Kiss

 A halálbüntetés eltörlésének napján (1965) az észak-angol kisváros, Burnley kocsmájában megjelenik Mooney, a délről jött idegen. A kocsmát a volt főhóhér, Harry Wade és felesége viszi, így mindenkit az érdekel, mi a véleménye Wadenek a nagy eseményről. Másnap lányuk, a tizenöt éves Shirley eltűnik, és minden amellett szól, hogy Mooney keze van a dologban. Mit tesz ilyen helyzetben egy, a lánya életéért aggódó volt főhóhér?

Írta: Martin McDonagh
Fordította: Morcsányi Géza

Szereplők:

Rendező: Gothár Péter

Fotók: Krisztina Kiss Photography

 "Ádám és Éva óta, mióta egyből kettő lett, nem élhet senki anélkül, hogy ne kívánja embertársai lelkébe képzelni magát, s megismerni igazi valójukat, miközben egyúttal idegen szemmel is próbál nézni. Az együttérzés az önfenntartásnak nélkülözhetetlen eszköze.”(Thomas Mann)

Az ifjú Józsefet, Jákob legszeretettebb fiát, testvérei egy száraz kútba vetik. Három napig időzik a mélyben, mintha meghalt volna, amikor egy öreg izmáelita megtalálja, megvásárolja, és magával viszi Egyiptomba. József szép és értelmes, kiválóságának köszönhetően hamar érvényesül az idegen országban, de egy asszony miatt másodjára is mély verembe kerül, a fáraó börtönébe – hogy immár férfivá érve szabaduljon fogságából,  és beteljesítse sorsát. Vajon hányszor kell elbuknia és talpra állnia ahhoz, hogy érett és bölcs férfivé váljon? 

Thomas Mann regénye a 20. század legnagyobb szellemi vállalkozásainak egyike, az ókori kelet mítoszainak és vallásainak értelmező újramesélése. Népek és törzsek, istenek és emberek, nők és férfiak történetei fonódnak össze benne, és vezetnek vissza az emberi kultúra kialakulásának mélységes mélyen eredő gyökereiig.

Rendező: Ascher Tamás, Gáspár Ildikó

Fotók: Krisztina Kiss Photography

Tétova a kérdés, hogy a 21. század modern emberét érdeklik-e még a versek. Belefér-e felpörgött életünkbe, vagy sokkal inkább van-e igényünk arra, hogy verseket olvassunk?

Így vagy úgy, olyannyira kell a líra, hogy az Örkény Színház Anyám tyúkja című nagy sikerű darabja folytatásért kiáltott, s a második kör estjeire március végéig minden jegy elfogyott. A színház minden művésze szerepet vállalt, hogy a magyar költészet kimagasló alkotásait bemutassa közönségének.

Válogatta: Várady Szabolcs

Szerkesztette: Mácsai Pál

Játsszák: Bíró Kriszta, Csuja Imre, Dóra Béla, Epres Attila, Ficza István, Für Anikó, Gálffi László, Jéger Zsombor, Kákonyi Árpád, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, Kókai Tünde, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Nagy Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Pogány Judit, Polgár Csaba, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, Zsigmond Emőke

Fotók: Kiss Krisztina Fotográfia

Ha egy férfi, akárcsak Arnolphe, azt gondolja, hogy egy ostoba nő mellett lehet biztonságban és teljesedhet ki az élete, vagy maga is ostoba, vagy saját bizonytalanságának és félelmeinek a csapdájába került.

A férfikora delén álló Arnolphe, kiválaszt egy négy éves gyereket, kiemeli addigi életéből és gondozásba adja. Úgy képzeli iskolázását, hogy a kislány teljes tudatlanságban, tájékozatlanságban, sötétségben nőjön fel - ekképpen akar magának engedelmes, problémamentes, megnyugtatóan ostoba feleséget nevelni, aki mindenekfelett hű lesz majd hozzá. Akár Natascha Kampusch története is kezdődhetne így…

Ám a hajdani kujon, Arnolphe, annyira fél a megcsalt férj szereptől, a nevetségességtől, annyira szeretné elkerülni a fájdalmat, amelyet másoknak okozott hajdan, hogy ezzel mintegy oda is vonzza a veszélyt, amitől legjobban tart – mert az időközben felnőtt Agnés tekintete megakad egy ismeretlenen...

Írta: Moliere

Rendező: Ascher Tamás

Fotók: Kiss Krisztina Fotográfia

Szereplők:

Arnolphe, más néven Monsieur de la Rönk - Máté Gábor

Ágnes, ártatlan lányka, Arnolphe neveltje - Rujder Vivien e.h.

Horace, Ágnes szerelme - Tasnádi Bence

Alain, Arnolphe inasa - Ötvös András

Georgette, Arnolphe szolgálója - Jordán Adél

Chrysalde, Arnolphe barátja - Bán János

Enrique, Chrysalde sógora - Vajdai Vilmos

Oronte, Horace apja, Arnolphe barátja - Szacsvay László

Közjegyző - Dér Zsolt e.h.

Pincér - Lestyán Attila e.h.

Kérdés: Érdemes-e kora tavasszal Tokajba utazni, amikor jellemzően nincs borszezon? Válasz: Mindenképpen!

Luxus és romantika együtt jár a Milánótól kb. 50 kilométerre fekvő Comó-i tónál. A fordított ipszilon alakú tavat gleccserek vájták az Alpok déli vonulatába. Legmélyebb pontja 410 méter, így vize felmelegedni nyáron is csak kis mértékben tud. Jellegénél fogva és a szinte állandó langyos szél hatására a főszezonban is inkább a vitorlázók paradicsoma, mintsem a fürdőzőké.

Remek kikapcsolódást ígér egy-két nap eltöltése Kalifornia híres borvidékén a Napa völgyében. Ez a terület San Francisco-tól kb. ötven kilométerre található északi irányban. Két völgy húzódik egymás mellett Napa illetve Sonoma településekkel. A dimbes-dombos táj, a szőlőültetvények végeláthatatlan sora kicsit Toscana emlékét idézi. A mediterrán klíma, a vulkanikus talaj ragyogó lehetőséget kínál jobbnál jobb borok készítéséhez, amelyeket a csinos kis vendégházakban meg is lehet kóstolni. Én is így tettem, s ami ezután történt, azt soha nem fogom elfelejteni.

Egyik szombat délelőtt, újdonsült cimboráimmal felkerekedtünk, hogy felfedezzük a Napa völgyét. A bérelt kabrió, a tűző nap, a remek társaság megadta az alaphangot egy jó kirándulásra. A csodás táj, mely utunkat övezte, elvonta a figyelmünket arról, hogy mindannyian kezdtünk megéhezni. A hosszú völgyben számtalan pincészet kínálta kóstolásra, megvételre borait, de étellel sehol nem szolgáltak. Mikor a völgy végére értünk, végre betértünk egy vendégházba. A középkori várra emlékeztető villában étkezési lehetőség helyett egy csábító borászatra bukkantunk, ahol a belépő természetesen borkóstolásra adott lehetőséget. Kihasználva az alkalmat ötféle bort ízleltünk meg éhes gyomorral - azt kell mondjam, - ész nélkül. Hiába volt csak egy ujjnyi mindegyik, elmaradt a megfelelő ismertetés, eligazítás a borokhoz. Mert ugye egy valamirevaló kóstolás tudatosan van felépítve, jó esetben a gyengébbtől haladva az erősebb, gazdagabb nedűkig, s nem árt közben falatozni, vizet inni is. No itt mindennek a hiányában voltunk, tudattalanul iszogattuk egymás után víz és étel nélkül a számunkra ismeretlen borokat. Mondanom sem kell, remek hangulat kerekedett, s tartott is a jókedv egy darabig...

Amikor a következő állomásunkig értünk estebéd reményében, az autóból való kiszállás után megfordult velem a világ. Azt éreztem, azonnal összeesem. Gyorsan vízszintesbe helyeztem magam, hogy az ájulást megakadályozzam. Elhagyott az erőm, zúgott a fejem, zsibbadtak a végtagjaim, nehezen forgott a nyelvem, alig bírtam beszélni. Azt gondoltam, megmérgeztek, s itt a vég. Előfordult már velem, hogy spicces állapotba kerültem, s az utóhatást is ismerem, de ez az érzés teljesen más volt. Gyorsan hoztak nekem egy pohár vizet, pár falatot, s hívtak segítséget. Egy ápolónő volt a vendégek között, ő sietett megvizsgálni. Megnézte a pulzusomat, a pupillámat, feltett néhány kérdést, s mosolyogva csak annyit mondott, nincs semmi baj, mihamarabb egyek valamit és menjek haza pihenni. El tudom képzelni, mit gondolt magában. A társaim jó fejek voltak, gyorsan hazaszállítottak. Visszaértünk a szállásadónkhoz, s ő csak somolygott és átölelt. Főzött nekem egy jó erős kávét, s megnyugtatott, hogy más is jött már vissza ilyen állapotban a völgyből. Majd hideg zuhanyt vettem, 3-4 liter vizet megittam, s belezuhantam az ágyba. S láss csodát másnap reggel úgy ébredtem, mintha mi sem történt volna.

Hát ilyen volt az én kis kalandom a borvidéken. Később azon gondolkodtam, hogyan lehetséges az, hogy a többieknek, akik az amerikai kontinensen szocializálódtak, ez az egész meg se kottyant? Jobban hozzá vannak szokva? Az én szervezetem érzékenyebb? Vagy talán van valami olyan anyag a kaliforniai borokban, amely az európai kultúrkörben ismeretlen? Később olvastam arról, hogy az amerikai borkészítés kevésbé szabályozott, mint az európai. A választ azóta sem tudom biztosan, mindenesetre tanulságos a történet. Senkinek nem ajánlom, hogy éhesen keresse fel a térséget.

 "Egy négyszobás házban lakunk nagy kerttel – ez a mi királyságunk, a mi URADALMUNK, mondja apa mindig. Apa annyira vicces. Állandóan mosolyog és folyton komoly tervei vannak. Folyton arról beszél, hogy végre most már lehet. Van jövő! Van szabadság! Csak akarnunk kell és elérhetünk bármit! Te már bármi lehetsz, fiam, bármi! És én elhiszem neki, és én imádom az apám.”

A darab 2013-ban elnyerte Az Évad Legjobb Magyar Drámája-díjat. 

ANYA: Kerekes Éva

TOMI: Nagy Zsolt

DODA: Tenki Réka  mv.

LACI: Polgár Csaba

FESZTER: Takács Nóra Diána

SIMON: Patkós Márton e.h. 

díszlet: Boros, jelmez: Izsák Lili, jelmez-asszisztens: Glaser Mária, videótervező: Szöllősi Géza, Bánki Ákos, dramaturg: Ari-Nagy Barbara, zene: Kákonyi Árpád, fénytervező: Kehi Richárd, hang: Bartha Márk, szcenikus: Krisztiáni István, munkatársak: Bozsoky-Nagy Anna, Puskás Panni, technikai munkatárs: Bereczki Csilla,       súgó: Horváth Éva, ügyelő: Mózer Zsolt, asszisztens: Érdi Ariadne

Rendező: Gáspár Ildikó

Legalább két napot érdemes rászánni arra, hogy felfedezzük ezt az óriásfenyőkkel tarkított különleges atmoszférájú nemzeti parkot. Az se baj, ha képzett túravezető segítségével járjuk be a gyönyörű vidéket, aki elvezet minket a legszebb helyekre, anélkül, hogy eltévednénk, s emellett rengeteg plusz információval szolgál.

A hatalmas park a Sierra Nevada hegyvonulatának nyugati lejtőin terül el, s már az odavezető út is megmozgatja a fantáziát. Képzeljünk el szalmasárga színű mezőket a rajtuk legelésző fekete szarvasmarhákkal. Ez a kép gyakori és nagyon jellegzetes ezen a környéken.

A Merced folyó völgyét meredek, hatalmas gránittömbök keretezik. A legmagasabb gránitszikla az 1095 méteres El Capitan, mely egyben a nemzeti park jelképe is.

A gigantikus méretű mamutfenyők (Sequoiadendron giganteum) több, mint kétezer évesek, s egy gyökérszáruk is felér egy jól megtermett platánfa törzsével. A 2700 éves Giant Grizzly egyike a Föld legidősebb élőlényeinek.

Ha bírjuk szusszal, érdemes felmenni a 739 méterről alázúduló Yosemite-vízesés tetejéhez, mely egy közepes erősségű túrával megközelíthető, s a látvány mindenért kárpótol.

A park területét éjszaka az állatok uralják. A fekete medve, az amerikai szarvas, a vörös róka, a mosómedvék és persze a mókusok, akik számtalan madárfajjal együtt alkotják a park harmonikus életközösségét.

Érdemes kipróbálni a tipikus erdei szállásokat (lodge), amelyeknek elengedhetetlen kiegészítője a piros bőrüléses amerikai felszolgáló étterem - az asztalokon ketchup, mustár és barbecue szósz -, ahol hatalmas burger és steak adagokkal várják a vendégeket. A jó vacsora és a tiszta hegyi levegő hamar álomba szenderíti a fáradt vándort, s egy kiadós alvás után másnap új erővel folytathatja útját.

( A képre kattintva megnyílik a galéria.)