Remek kikapcsolódást ígér egy-két nap eltöltése Kalifornia híres borvidékén a Napa völgyében. Ez a terület San Francisco-tól kb. ötven kilométerre található északi irányban. Két völgy húzódik egymás mellett Napa illetve Sonoma településekkel. A dimbes-dombos táj, a szőlőültetvények végeláthatatlan sora kicsit Toscana emlékét idézi. A mediterrán klíma, a vulkanikus talaj ragyogó lehetőséget kínál jobbnál jobb borok készítéséhez, amelyeket a csinos kis vendégházakban meg is lehet kóstolni. Én is így tettem, s ami ezután történt, azt soha nem fogom elfelejteni.

Egyik szombat délelőtt, újdonsült cimboráimmal felkerekedtünk, hogy felfedezzük a Napa völgyét. A bérelt kabrió, a tűző nap, a remek társaság megadta az alaphangot egy jó kirándulásra. A csodás táj, mely utunkat övezte, elvonta a figyelmünket arról, hogy mindannyian kezdtünk megéhezni. A hosszú völgyben számtalan pincészet kínálta kóstolásra, megvételre borait, de étellel sehol nem szolgáltak. Mikor a völgy végére értünk, végre betértünk egy vendégházba. A középkori várra emlékeztető villában étkezési lehetőség helyett egy csábító borászatra bukkantunk, ahol a belépő természetesen borkóstolásra adott lehetőséget. Kihasználva az alkalmat ötféle bort ízleltünk meg éhes gyomorral - azt kell mondjam, - ész nélkül. Hiába volt csak egy ujjnyi mindegyik, elmaradt a megfelelő ismertetés, eligazítás a borokhoz. Mert ugye egy valamirevaló kóstolás tudatosan van felépítve, jó esetben a gyengébbtől haladva az erősebb, gazdagabb nedűkig, s nem árt közben falatozni, vizet inni is. No itt mindennek a hiányában voltunk, tudattalanul iszogattuk egymás után víz és étel nélkül a számunkra ismeretlen borokat. Mondanom sem kell, remek hangulat kerekedett, s tartott is a jókedv egy darabig...

Amikor a következő állomásunkig értünk estebéd reményében, az autóból való kiszállás után megfordult velem a világ. Azt éreztem, azonnal összeesem. Gyorsan vízszintesbe helyeztem magam, hogy az ájulást megakadályozzam. Elhagyott az erőm, zúgott a fejem, zsibbadtak a végtagjaim, nehezen forgott a nyelvem, alig bírtam beszélni. Azt gondoltam, megmérgeztek, s itt a vég. Előfordult már velem, hogy spicces állapotba kerültem, s az utóhatást is ismerem, de ez az érzés teljesen más volt. Gyorsan hoztak nekem egy pohár vizet, pár falatot, s hívtak segítséget. Egy ápolónő volt a vendégek között, ő sietett megvizsgálni. Megnézte a pulzusomat, a pupillámat, feltett néhány kérdést, s mosolyogva csak annyit mondott, nincs semmi baj, mihamarabb egyek valamit és menjek haza pihenni. El tudom képzelni, mit gondolt magában. A társaim jó fejek voltak, gyorsan hazaszállítottak. Visszaértünk a szállásadónkhoz, s ő csak somolygott és átölelt. Főzött nekem egy jó erős kávét, s megnyugtatott, hogy más is jött már vissza ilyen állapotban a völgyből. Majd hideg zuhanyt vettem, 3-4 liter vizet megittam, s belezuhantam az ágyba. S láss csodát másnap reggel úgy ébredtem, mintha mi sem történt volna.

Hát ilyen volt az én kis kalandom a borvidéken. Később azon gondolkodtam, hogyan lehetséges az, hogy a többieknek, akik az amerikai kontinensen szocializálódtak, ez az egész meg se kottyant? Jobban hozzá vannak szokva? Az én szervezetem érzékenyebb? Vagy talán van valami olyan anyag a kaliforniai borokban, amely az európai kultúrkörben ismeretlen? Később olvastam arról, hogy az amerikai borkészítés kevésbé szabályozott, mint az európai. A választ azóta sem tudom biztosan, mindenesetre tanulságos a történet. Senkinek nem ajánlom, hogy éhesen keresse fel a térséget.