Gyönyörű látvány tárul elénk, ha nyomon követjük a Dunát a Vaskapu mentén a Djerdap Nemzeti Parkban. A hatalmas sziklák között kanyargó felduzzasztott víztömeg, az őszbe forduló növényzet színkavalkádja remek téma a hajnali fényekre vadászó fotósnak.Ha a ködpára felszáll, s rózsaszínbe borul a táj, a fényképész elcsendesedik az állványa mellett, a legmegfelelőbb pillanatra vár, s nem érzi magát többé magányosnak. Ezek az élmények ellensúlyozzák azt a lehangoltságot, amelyet a szerb falvak közötti autókázás okoz. Az úttalan utak, az éhező kóbor kutyák, az igénytelen, roskadozó házak, az út menti és a folyókba hordott szemétkupacok hervasztó képet festenek a térségről. Így aztán legjobb, ha az ember minél hamarabb a természet felé veszi az irányt, abban ugyanis nem csalódik.

 Ha Szerbia keleti részéről átvergődjük magunkat nyugatra a montenegrói határhoz, a Tara Nemzeti Park 1200 méter magas hegyeiben találjuk magunkat. Itt aztán élvezhetjük a civilizációtól távol lévő, érintetlen környezetet. Se térerő, se telefon, se internet nincs, csak vadállatok és a rájuk vadászó simabőrűek zavarhatják meg az idillt. A Tara-hegységben kanyargó Drina folyó völgye megannyi szépséget rejteget. A sűrű erdő mélye, a hajnali párából előbukkanó napsugár, a folyó közepén sziklára épült házikó, a Rača patak vízeséseinek csobogása jól bevésődik az emlékezetbe, és a kamera memóriakártyájára.